Álomcsapda

Álmok vs. mindennapok...

... ezt múltkori eszményi beszélgetésem alatt találtam ki, amit egyik barátommal folytattam. Akkor még nem voltam tökéletesen tisztában vele, hogy mit jelent. Most már igen.

Vasárnapról hétfőre virradó éjjel... azt álmodtam, hogy meghalt az édesanyám. Hétfőről keddre... azt, amin rothadó húscafatokkal játszottam. Konkrétan dögökkel. Gyermeki lélekkel, mit belül széttép az undor és a kíváncsiság. A kettő közül az előbbi az érdekesebb. Édesanyám halála után visszaköltöztünk Oroszkára, aminek az életvitelét már nem tudnám megszokni. Újra a régi iskola, senkihez sem szólás és az utolsó buszjegy, amit mindig magamnál tartottam... mikor felébredtem reggel, be akartam rohanni anyám hálószobájába, hogy megöleljem, hozzábújjak. Nem lehetett, az ajtó zárva volt nekem. Kövezzetek meg, de én borzasztóan kötődöm az édesanyámhoz...
És gyűlölöm a jósálmokat. Nem túl gyakoriak, sőt, mondhatni ritkák. De gyűlölöm őket. Egyesek szerint ajándék a jövőbe látni. Szerintem nem. Mert tudom, mit jelent (természetesen nem azt, hogy elveszítem az édesanyám...), és egyre csak várom és várom hogy bekövetkezzen, ha pedig bekövetkezik nem tudok tenni ellene. Képtelen vagyok felülkerekedni az elkeseredettségen és azon, hogy előre tudtam...
Mikor megtudtam a wicca titulusom, ami nem A Látó, azt hittem, ezt a terhet többé nem kell cipelnem. Hogy többé nem lesznek jósálmaim. Sajnos vannak. Mert attól, hogy nem ez a titulus adott boszorkányé, ugyanúgy foglalkoznia kell a jövőbelátás valamely módjával. Eggyel foglalkozom is. Amik nem az álmok. Mégis visszatérő jelenség. Szerintem teljesen természetes dolog. De szeretnem akkor sem kell...
Nagyon megviselnek. Borzalmas érzés ezzel a tudattal ébredni, immár második napja, hogy kísért a jövő, hogy üzenni akar nekem. Az üzenet pedig figyelmeztetésre való, nem arra, hogy ölbetett kézzel nézzük végig ahogy elég a világ köröttünk... de én nem vagyok elég a változtatáshoz. Úgyhogy csak csendben figyelek és összeszorított fogakkal hagyom majd, hogy a jóslat beteljesedjen és lenyúzza rólam az emberi bőrt. Jó lesz igenám... kis szenvedés... "kis" szenvedés. Remélem a mai éjjel már nem tartogat efféle kellemes meglepetéseket... legalább tudom, miért is szoktam félni az álmaimtól...