Utálom...

... hogy mindennap fáradtan, elgyötörten jövök haza a suliból. Utálom, hogy emberi roncsként kell végigmásznom a városon és utálom, hogy egy éltető gondolat nem jut eszembe ilyenkor soha. Utálom, hogy aztán csak még fáradtabb leszek és még tanulnom is kell. És utálom, hogy minden vígasztaló gondolatot is itthon találok heverészni. Mint pl. ma is. Kétségbeesetten kutattam valami jó után, ami segít átvészelni ezt a napot, de nem találtam semmit. Csak mikor hazaértem, jutott eszembe, hogy ma lesz Született Feleségek...

Húzós hét volt ez, bizonyám...

Hétfő: Országos Angol Nyelvű Diákszínjátszó Fesztivál
Kedd: Bíróság
Szerda: Egész napos Édes Anna próba
Csütörtök: OK, ez rendes nap volt a suliban :)
Péntek: Egész napos Édes Anna próba
Szombat: Országos Diákszínjátszó Fesztivál


HÉTFŐ - Nos, akkor vegyük őket szépen sorban :) Hétfőn ugyebár kis színjátszó csoportunk leutazott Solymárra, ahol is az Országos Angol Nyelvű Diákszínjátszó Fesztivál, egy több napos rendezvény kezdetét vette, s mi már az első napon fel is léptünk. Az Apáczai Csere János Művelődési Házban voltunk "elszállásolva", ami meg kell mondjam igencsak kellemes hely volt. A termek egész korrektek, a színpad pedig nálam 10-ből 10 pontos, bár persze nem olyan nagy, mint rendes színházakban szokás. De nekünk pont megfelelt :) Gyors fény- és függönypróba, illetve színpadszemle után visszavonultunk a terembe készülni. Sajnos két másik iskola is ugyanabban a teremben kapott helyet. Mit ne mondjak, elég rendetlenek voltak, harsányak és akkora mellénnyel jöttek, hogy ihaj-csuhaj... Mi szép csendben, elég visszavonultan voltunk. Vigyáztunk a mi darabunkra, mert nagyon törékeny volt még. A mi kis 1. Erzsébetünk, amit egy bölcsődében kovácsoltunk egésszé, amire alig volt időnk... olyan volt, mint egy kisgyermek, nagyon féltettünk...
Volt ott egy alternatív rock klub is, a Kud-A.R.C. :) Nagyon megtetszett a hely, lehet, hogy alkalmanként lemegyek majd... mert nagyon bejött már elsőre is :) Korrekt árak, csocsó, a hely teaházként is funkciónálhat, van kaja, egy kisebb színpad is és abszolút tényleg nagyon jó. Oda jártam le cigizni és összehaverkodtam a két pultoslánnyal és a hely vezetőjével is :) Mint kiderült, ők is nagy Sisters Of Mercy fanok ^^
Nade elkezdődött a verseny ugyebár, kicsit izgult mindenki az elején. Engem senki nem jött el megnézni, de nem csüggedtem sokáig, mert bele kellett vetnünk magunkat az előadásba. És minden nagyszerűen sikerült ^^ A zsűri értékelése azonban mindannyiunkat lelombozott. Sok szidalmat kaptunk a darabért, erőteljes kritikát. Hazaérve azonban felmentem a honlapra és megnéztem a verseny állását... az első helyen a Dr. Hetényi Géza Humán Szakközépiskola csoportjának a darabja, az 1. Erzsébet :D Az előadásról képek ITT
KEDD - Markó utca, bíróság. Tanúskodnom kellett egy ügyben, ami kb. 4 éve lezáratlan -.- Na mindegy, szerencsére megvotlunk gyorsan, aztán kimentem kedvesem sulijához és elhoztam őt hozzánk. Filmet néztünk, a Faterok Motoron-t :) Nagyon jó volt a délutánom, mert vele tölthettem ^^SZERDA - Van ugyebár egy másik feszivál is, amire készültünk, az Országos Diákszínjátszó Találkozó. Ez már szerencsére magyarul volt :) Karinthy Frigyes: Édes Anna c. művének színpadi adaptációját adtuk elő. Szerdán azt próbáltuk egész nap. Nagyon durván osztott minket Zuti. Azért túléltem, csak egyszer tört el a mécses nálam.
CSÜTÖRTÖK - Rendes tanítási nap. Ennyike.
PÉNTEK - Szintén egész napos próba, szerencsére már nem Zutival voltunk, hanem Honti tanár úrral. Úgy összepofozta a darabunkat, hogy az hihetetlen. Sokkal jobb, mint amilyen Zuti valaha is lesz. És ez a véleményem nem változik.
Este lementem Tekébe Csekivel és Andris barátommal :) Nagyon jól elvoltunk, találkoztam Jaskóval, Szmivel és Gothrider-el is. A fiúk elkísértek az Örsre hazafelé, Nyul megígérte, hogy ő is tiszteletét teszi legalább egy köszönés erejéig- természetesen nem így volt, bár nem is nagyon vártam mást. kissé ittasan, de sikerült hazatámolyognom :DSZOMBAT - A nagy nap. A darab bemutatása előtt próbáltunk fent, a színházteremben, aztán a klubban is. Nem ragozom tovább, remekül sikerült darab. Bár a közepén egy kicsit eltévelyedtem és nem jó helyre mentem, ezen kívül minden rendben volt ^^ Nagy siker volt, eljött anyu, Psiti és az én kedvesm is :) Képek még nincsenek, sőt, semmi hírt nem kaptam még, hogy hogyan sikerült. Utána hazakocsikáztunk, megnyugodtam és elindultunk az én kincsemhez :) Vonatoztunk ^^ Ja és Byron-ékkal is összefutottunk, "követtek" minket :D Néztünk náluk egy filmet, az Én, a nő és + 1 fő-t :) Nagyon jó volt a vele töltött délután/este ^^ Nem is tudom szavakba önteni, szóval nem próbálkozom. :D De imádom őt és ez a legfontosabb.
Hazaérve egy gyors pillantás az Angol Diákszínjátszó honlapra. Csak két napig voltunk elsők, de aztán másodikok maradtunk. És a szombati volt az utolsó, mindent eldöntő nap. És igen. Másodikak maradtunk. Szerintem ez gyönyörű teljesítmény ^^ Meghívást kaptunk a gálára is :) A verseny végkimenetele megtekinthető ITT :)
Nagyjából ennyi, elfáradtam már abban is, hogy ezt végig írtam :D A következő hét kevésbé lesz eseménydús, az biztos +.+

Fotóalbum #1

Jeget érezni, ígéretet égetni

Ki vagyok? Komolyan segíthetne már valaki. Valósnak tűnök, embernek. Ki voltam, ki leszek? Minden és semmi. Egyszerű életre vágytam, boldog éltre, ím az enyém most mindez. Jó ideje nem írtam semmit, megváltozott az öltözködésem és a viselkedésem, napról-napra más leszek. Azt mondják, kezdek felnőni. De nem akarom elveszteni azt az egyet, amit még az álmoknál is jobban szeretek: írni. Nem szabad feladnom. Bár mostanában nincs egy kreatív ötletfoszlányom sem, remélem csak időközi krízis s nem tartja meg magát szilárd lábakon.

Belegondolok, ki voltam egykor. Ki voltam nemrég. Ki vagyok most.S ki leszek majd. Szép kis grafikont lehetne készíteni belőle. Nem akarok "felnőni". De már késő. Valaki minden pillanatban rávilágít, hogy kinőttem azt az önmagam, amit igazán szeretett. Barátok, szerelmek, jönnek-mennek... semmi sem állandó. És a változást el kell fogadni, különben belehalunk.

Mindig is simulékony természetem volt, viszont rosszul alkalmazkodom. Az újítások nagyon meg tudnak viselni, főleg ha élveztem az előtte való létet. Ez a mostani, színes köpenybe bújtatott Réka nem tetszik nekem. Egyszerűen csak... nem is tudom. Lucretia legalább volt valaki. Jég volt a szíve de a lelke lángolt. És akkor megfogadtam, sosem leszek más. Eddig tartott az ígéret. Nem tudom, ki vagyok most. Egy báb? Tanulás: perfect. Család: mintagyerek. Szerelem: csodás párjával boldog. Barátai: nincsenek... Nincsenek barátaim. Tényleg nincsenek. :\ És... elvesztettem egy darabot magamból. Hová tűnt a midennapos gondolatroham és melankólia? Jellemző. Sosem vagyok elégedett, mindíg van valami...

Difficult not to feel a little bit disappointed...

I feel enormous hapiness now. I'm floating with pink clouds, across the sky, towards a perfect world... but it's difficult not to feel a little bit disappointed. Am I have friends? Real friends. Yeah, here's Tünde, but I don't know... she changed. And not to the best direction... Also there's Szandra. We can find the common denominator, but... not for a long time. I couldn't talk with nobody, anyhow... but I know also that, I amn't break for it. So I stay to be alone with my happiness, with my sorrow... aloof. Maybe, I'll never find any friend, who will know me... that is for sure...

Mire jó ez a cirkusz?...

Megfelelési kényszer(-betegség)? Mi a francnak vagyok ambiciózus? Az egésznek semmi értelme! Senki sem értékel! Nem járok a fekete goth-os ruháimban a suliba, mert biztos ez frusztrálja a tanárokat. Pontosabban egyet. Zutit. Mert elsősorban azon múlik a jövőm, neki megfelelek -e. Durva egy olyan ember "kedvében járni" akit szívemből gyűlölök! Mert ő bassza el nekem az egészet! Én erre tettem fel mindent! És a nagy semmiért!

Tündi, te is, olyan kis naiv vagy. És gyűlöllek ezért, mert nem látod azt sem ami a szemed előtt zajlik, csak bemeséled magadnak, hogy Hűha! Jajdejó! Nagy francokat jó ez édes szivem! Ha nem vagy talpnyaló akkor senki sem vagy!

És engem ez bosszant a legjobban. Ha nem tudsz parancsolni, akkor engedelmeskedj. Utálom ezt az érzést, hogy hiába minden törekvésem, egyszerűen csak semmibe vesznek! Elég ebből! Torkig vagyok az egésszel! Torkig vagyok ezzel a rohadt iskolával, bár a felszínen csak eminens diák mutatkozik de belül azt kívánom bár rohasztaná el valami pestit az egész épületet és benne mindent és mindenkit aki él és mozog...

Egy olyan környezetben, ami nem én vagyok. Olyan emberekkel körülvéve, ami nem az én világom. Olyan ruhákban. Felszínes vigyorral képemen! Lassan felemészt és akkor elvesztem önmagam! A francba már, rohadtul elegem van!

És holnap, egész napos próba. Végig néznem kell azt a mocskos rohadt pofáját és az osztálytársaimét is! HÉ BASSZÁTOK MEG ITT VAGYOK MIÉRT NEM FIGYEL RÁM SENKI?!

Pirates' attack No. 2

Előreláthatólag április 1.-én a Hetényit meghódítják a kalózok! :) A felállás ezúttal másfélről két főre nőtt! :) Zukieval egy kalózpárnak fogunk beöltözni, ő mint a szívtipró fiatal kalózlegény én pedig hű társa, női kalózként (tavaly: Sötét Tenger Királynője XD). Egész nap kellemes jelmezeinkben leszünk a suliban és ha tehetjük, előadunk némi performance-t :) Nem lesz meglepő, a mi sulinkban van pár dráma tagozat, néha elképesztő előadások zajlanak a folyosókon :D

Remélem idén tolerálják majd a fegyvernek látszó tárgyat és a rumnak látszó itókát :D

Kis hangulatdiagnosztika előre (egyik kedvenc kalóz-metal bandám):
Alestorm - Wenches & Meat

Képek is lesznek, Pance drága fotósunk jóvoltából, aki tavaly is megörvendeztette a nagyközönséget kalóz-képekkel ^-^ Szóval, visszaszámlálás indul :D

Pirates' will attack you too :)

Amerikai álom.

Zene: Latika's theme (Slumdog Millionaire soundtrack)

Senkit nem lehet hibáztatni azért, mert szerelmes. Ez az élet legtisztább forrása, ez vezet a boldogsághoz. Roppant szentimentális személyiségemnek köszönhetően a következő bejegyzést egyesek nevezhetik csöpögősnek, nyálasnak... de olvasni nem elég. Talán mindent túlbonyolítok, de az én blogom érezni kell és elfogadni, nem szeretni. Magammal is így vagyok. Elég ha elfogadnak. A szeretet- az luxus. Mégis mindenkinek jár. A szerelem pedig megfoghatatlan... senki sem birtokolhatja.

Régebben Csehov-elméletekből éltem. A legtöbb általam kedvelt filozofikus gondolathoz hasonlóan ez is arra alapszik, hogy az ember sosem lehet boldog. Csehov szerint csak a művész élheti meg, akit csak a munkája éltet. A halandó és középszerű ember sosem találja meg a boldogság kincsét, a szerelem miatt. Mert szerelmes. És az érés a boldogsággal szöges ellentétben áll. A képlet tehát egyszerű. Szerelemmel nem boldogulunk (személyes toldás: de anélkül sem).

Lehet, hogy hosszabb időintervallumon keresztül a tapasztalat Csehov-ot, Ady-t (szerelem=küzdelem, ami nem éppen a boldgoság szinonimája) és a hasonló gondolkodású nagy embereket igazolja. Én csak egy kis senki vagyok, labilis az életem, az érzelmeim percenként változnak, szörnyen hangulatember vagyok, gondolati és szentimentális... s gyakran egyetértek velük. Viszont gyengébb pillanataimban úgy érzem, egy percnyi tiszta, megélt érzésért évszázadokig bevállalnám a gyötrődést. Csak egy percig a maga gyönyörében átélhessem...

Gondolatok, emlékképek, ábrándok cikáznak a fejemben. Rengeteg, mind csak apróság. Életem szerelméről bevillanó képek... kettesben töltött, hangulatos percek...
Az ágyban fekszünk, bevilágít nap, reggel van már. S én nézem, ahogy csendben szuszog mellettem. Lassan kinyitja szemeit, s fáradtan rám mosolyog. Vagy mikor komolyan tekint rám folyékony smaragdként csillogó csodaszép szemeivel... mikor egy engedetlen hajtincs az arcába hullik... mikor édesen elneveti magát s behunyja a szemét... mikor reám vár... ezekért a pillanatokért eladnám világom.
Mikor keze félénken kezemért nyúl s csókot lehet rá; szűzi csókot. Vagy ugyanilyet az arcomra- az a fajta, amelynél az ember csak a tiszta kedvességet érzi, nem a lángoló vágyat, hanem a hamisíthatatlan szeretetet. Az ember lehunyja két szemét s évekig nyújtja ezt az egy villanásnyi időt. Mezítláb szaladgálni a fűben, mint két őszinte mosolyú gyermek; meleget adó ölelésben nézni a napfelkeltét valahol kint a világban... összeölelkezve várni, mikor vonja be az eget a nap aranyos sugara, s tölti fel a körülüttünk elrohanó világot élettel és reménnyel. Ezekért a pillnataokért eladnám lelkem...
Összebújva, az ablakon át nézni az esőt, s egy szót sem szólni, csak várni, csendben, egymás mellett. Naplementében sétálni, kézenfogva, csevegni kis dolgokról, nagy dolgokról... lágyan vibráló gyertyafényben táncolni (bár ez nem vall rám, nem is tudok táncolni), lassan, kiélvezve a dallamot és a nyugalmas romantikát. Fűben feküdni, vicces perceket, számtalan őszinte nevetést megélni vele... csókolózni esőben, s holdvilágos éjjel, egész éjjel az utcákat róni, céltalanul, nyári éjszakában elmerengve, együtt... sátrazni, túrázni, erdőt járni; egymásnak támaszkodva, háttal egy könyvet bújni, s közben érezni, hogy a legfontosabb az életben, itt ül, hátamnak vetett háttal... minden vele töltött pillanatért az életem sem lehet túl nagy ár!...

Képek, mind-mind csak apróságok, mégis, ezek aranyozzák be igazán az ember életét. Igazi Hollywood-i filmes túlkapások, amelyek valóságosak. Azt mondják rájuk, csak a mesékben és a filmekben léteznek. Amerikai álom... pedig ha odafigyelünk rájuk, rájövünk, hogy ezek az apróságok- nincs is ezeknél fontosabb. S ha mesélsz róluk, akárkinek, nem tudod elég átéléssel elbeszélni. Mert amit érzel, nem tudod kifejezni s nem tudod megosztani másokkal. Pedig ez az ember leghőbb vágya megosztani, valakivel. Mindegy kivel, csak átadni egy szeletet a szentimentális boldogságunkból.

Egyesek most biztos giccsesnek tartják ezt a bejegyzést. De csak ennyi marad belőlem. Egy végletekig romantikus lélek memoárja. És a sosem múló érzelmek repertoárjaként elkönyvelt "Amerikai álom" című bejegyzés, ahol egy apró töredékét csak, igaz, de képes voltam leírni, amit érzek. Megosztani, mindenkivel. Hisz így is lehet élni. Zárt dióhéj nélkül. Kár, hogy erre csak most jövök rá...

Nikotin a VÉRben

Bizonyára túl izgalmas a könyv amit jelenleg olvasok, de két óra folyamatos olvasás után szép kis cafatokat hasítottam ki a nyelvemből... fogakkal...
Ha rágyújtok, émelygek, rossz ízt érzek, szédülök, rosszul leszek.

Nem direkt csináltam. Becsszó...

Felindultságból örökérvényű rágalmakat!

Elkeseredettség, tehetetlen düh, gyűlölet, megvetés és akarat. Egytől egyig erőteljes érzelmek. Immáron második napja hoz ki a sodromból egy jelentéktelen fruska. Mily meglepő, az Örs-i Dark Clubba tartozik. Szinte lehetetlen elképzelni, hogy egykoron hasonlatos voltam hozzá, s a többi romlott, erkölcstelen és idétlen emberhez. Nem köntörfalazok, nyíltan vállalom, hogy a szóban forgó, minden intellektualitási és jómodorbéli határokat felrúgó hölgyemény nevét is közszemlére teszem: KEMA. Dante (ex-haver) barátnője.
Nem ismerem, mindössze néhányszor futottunk össze, de hírből és ebből a pár szóból arra a következtetésre jutottam, hogy kettőnk kommunikációs kapcsolata SEM fog létrejönni soha, ahogyan NEM IS AKAROM megismerni az illetőt.
Elszomorít, hogy ezt naponta át kell éljem. Az emberi nihilt. A szellem, és az elme totális ugarban testesül meg ebben a leányzóban, egyaránt megannyi ismerősömben, ex-barátomban, a régi társasági köreim zömében. Olyan emberek, akiket simán letagadnék. De nem teszem. Növesztettem gerincet. Ők mikor fognak? Soha?

- Nem vagyok gyerek!!!

Ismerős mondat, sokak számára... bár ezt a kissé érettebbek szokták mondani, általában nem ok nélkül. Gyereknek nevezném én is jobb híján Kemát (és még sokakat...). Hiszen mindent az okos felnőttekre hagy, ő pedig carpe diem! él gond nélkül, szabadon... De az ember csak egyszer mondja ki a véleményét. Ő pedig sértésnek veszi. Holott szimplán segítség. Viszont eme szóban forgó csitri kihozott a béketűrésből, s igenis sértegettem. Nyugodt ember vagyok. De az én idegeim sincsenek acélból. Jobbára egy erősebb fajta kötélből sem. Erre még gyúrni kell.
De az a szintű belsőleg leamortizált, lecsupaszított személyiség, aki képes azért csapni hatalmas patáliát, mert a fiúja képe fent van a barátaim mappájában MyVip-en (illetve volt, elérte a célját lehengerlő modorával)... nos, talán megértitek, miért sértettem vérig. Viszont ha megannyi ellenérzést is kelt... azt lehet civilizált formában közölni. Én éltem ezzel a lehetőséggel. Az ő fejében ez meg sem fordult. A lehengerlő modora... nos, inkább hagyjuk is. :D Mindenki jobban jár. Én nem töröm magam, ő nem fog égni nyilvánosan (helyesbítek: még jobban), a civilizált blogolvasóimnak pedig nem kell virtuális hulladék-ömlesztést olvasniuk.

Ilyesztő, valaha közéjük akartam tartozni... de valószínűleg túl egyszerű, túl okos vagyok ehhez. Mert én törődöm mások véleményével, foglalkozom a tanulással, kikövezem jövőm útját- ők pedig nem, hogy mi lesz holnap, nem érdekel senkit. Merő bambaság. Jobb lenne nem foglalkozni vele s közben megvakulni; mert ez bizony kiszúrja annak a szemét, aki morálisan kicsit is normális...

Kulcsszó... normális... az lettem? Hmm...

Féltés és börtön

"Temptation is all around
Take good care of what you found"

Próbálok, minden erőmmel azon vagyok, hogy vigyázzak rá, életem legragyogóbb csillagára. Szemmel tartom, de csak amennyire szükséges. Hiszek benne, bízom. Régen képtelen voltam erre. Féltékenységi rohamok, sírva-bömbölve fekete karmokkal szemkikaparás... Azután jött a csendesen, belül üvöltve és magamat karmolászva úgy teszek, mintha nem venném észre. Meg kellett érnem a bizalomhoz is. Tudom, hogy én nem lennék képes félrelépni és elfelejteni őt, soha, amíg szeretjük egymást. És hiszek abban, hogy ez fordítva is egy erős lábakon álló piedesztál. Mégis, emberi, szerelmes ösztöneim sarkallnak arra, hogy a szemem sarkából, a periférikus látómezőmben mindig figyeljem és ha elfelejtene (ami kétségkívül sosem lesz így), egy apró kézfogással, csak egy érintéssel kijózanítsam. Ez a féltés.

Hol voltál? Kivel? Mit csináltatok? Meddig? Miért nem szóltál?... - ez már a börtön. Sosem akarom bezárni szerelmem gyöngéd madarát, mert minden embernek jár a szabadság. Ahol ezt az alapvető emberi jogot megvonják, ott nincs bizalom. S ott nincs helye szerelemnek sem. Mert az önzetlenség ott átcsap birtoklási vágyba és az érzelmek a foggal-körömmel vívott éles harcra hajaznak. S a Héja-nász az avaron inkább küzdelem, mint egymás őszinte tisztelete, becsülése és szeretete. A felejtés pedig szinte lehetetlenné válik. Ha egykoron szeretett, életed minden pillanatát megédesítő kedvesed folyton a nyomodban van, a felejtés helyét átveszi a menekülési ösztön. S ott már érzelmeknek nincs helye. Csak arra megy ki a játék, ki ügyesebb a bújócskában és ki a fürgébb. Az ész, az erő, a leleményesség, a taktika anarchikus csatája lesz a legigazabb érzelmek egykoron gyémántfényben ragyogó tava.

S ha már itt tartunk, mit is jelent, elfelejteni valakit? Nos, nem a szó szerinti értelmezésben rejlik a megfejtés kulcsa. Elfelejteni nem csak úgy lehet valakit, ha kiesik az emlékeinkből, hanem ha kiesik a tudatunkból. Még csak nem is kell örökre. Elég, ha csak átmenetileg szunnyad az élénk, színes kép. A pillanat varázsa, bűvölet, hús-vér való... felérnek egy agymosással. Hisz kinek kellene a tapintható és tapasztalható valóság helyett egy emlék, vagy ígéret?
A felejtés néha pedig tudatos. Nem, nincs most senkim... kapható vagyok bármire. Holott lehet, hogy méterekkel odébb áll az, akit semmibe sem veszünk adott pillanatban. Rémisztő, az emberek milyen gyorsan felejtik el az isteneiket, s néha azt is, hogy emberek...

NEM, én sosem fogom tapasztalni a börtönt; nem zárok el s nem leszek elzárva. Féltek, nem rácsokat őrzök éberen. A felejtést átéltem már, az élet megkapta a neki járó részt. A női démonok megették szerelmem márványszobrának forró húsát, felnyalták vérét. De semmi sem történik ok nélkül ezen a világon. Talán a Hold sötét oldalát is látnunk kell, mielőtt mosolyogva nézünk fel rá, a sötét, csillagos égen...

Az Isten, akit megváltasz, te magad lehetsz...

Isten = boldogság

Minden kérdésre olyan egyértelműnek tűnik a válasz... soha senki nem gondol bele, hogy vajon tényleg tudni akarja -e a végét. Pedig ezzel rengeteg problémát, félelmet megspórolhatnánk. Igaz, ott az érem másik oldala. Az öröm, a hatalom, hogy TUDUNK. Tényleg?

Mi változott? MINDEN! MINDEN megváltozott. És semmi. Szerelmem undorító és mocskos lecsupaszítása lenne, hűen saját mocskomhoz, ha azt mondanám boldog vagyok. Ez több annál. És mi hiányzik? A depressziós, a mélázás, a bús melankólia szépsége... a lélektépés, a sötét véres sarokbahányás...

Francba, miért kell mindíg az, ami nincs meg? Még akkor is ha undorító? Miért nem vagyok képes elviselni a boldogságot és a szeretetet? Mert ez valami olyasmi, amit nekem nem szabadna megkapnom az élettől...

Kuszaság, kuszaság. Ne is figyeljetek rám.