2010. február 15.

Nem, nem, nem, nem, nem, sőt, akkor sem engedem, ha...

Nem bánom, ha nem kapom meg azt, amit kértem.
Nem bánom, ha nem lesz korhadt fám, vérbajom, kutyatetemem.
Nem bánom, nem bűnöm, hisz nektek se lesz, morzsa se.
Nem kapjátok meg hőn áhított darabkátok.
Nem lesz tört darab, mi fűtse szívetek.
Sőt, egész se lesz, mert nincs egész.
Akkor rész sincsen, akkor nem vagyok ti sem, szüleitek sincsenek, sem angyalaitok
sem maga az Isten - nem volt, nincsen, ki azt mondja:
"Engedem, hogy belépjetek a paradicsomba..."
Ha volt pokol, lesz pokol. Számotokra is van még hely.

Őrület

Itt vagyok.
Erős vagyok, úgy hiszem.
Ezt a mesét mondták
Nekem, még mielőtt...
Elfelejtettem.
Ki vagyok, elfelejtettem.
A nevem.

Nem tört össze.
A tükör-üveget csak
Pókok hálózzák be,
Úgy tetszik nekem.
A repedések hálójába
Akadt kósza "bocsáss meg!"-em,
S most haját borzolja
Őrületében,
Azt hiszem. Mást talán
nincs is, mit mondanom.

Utolsó mondatom
Se lesz,
Tépjétek szét
Ezt a papírt, eresszétek
Szabadon sárba ragadt
Macskamancsom.

2010. február 11.

Megjegyzés a Szívszakító c. bejegyzéshez. Hallgasd.

Gyönyörű videó. Ahányszor csak megnézem, a szívem szakad meg tőle. Csodálatos szöveg, zene és a videó is. Az egyéni mondanivaló pedig a legfélelmetesebb.

Nekem mindig az éhező afrikai gyermekek jutnak eszembe, az őserdőkben élő nomád törzsek, kiirtott esőerdők és a bolygó minden bajával. Régebben gondolkodtam rajta, hogy elmennék önkéntesnek Afrikába. De túl gyáva és erőtlen vagyok ehhez. Marad a gondolkodás, a szívszakítás és a sajnálkozás. De a sajnálkozás még nem segített senkin. Nem lakatott jól senkit. Nem mentett meg törzseket, fákat. A sajnálkozás eddig még semmit sem tett az emberiségért.

Szívszakító

2010. február 1.

Ki vigyáz reánk?

Azt hiszem, sokakat az vonz a kereszténységben, hogy hitük bizonyságot nyer abban, hogy valaki igenis vigyáz reánk. Az Isten, az Arkangyalok, a Szentek, Őrangyalok és saját őseink is a Mennyországból figyelnek minket és megvédenek a bántalmaktól. Ha félünk valamitől, elég csak arra gondolni, hogy ők vigyáznak ránk és nem engedik, hogy valami bajunk történjen.
Történnek csodák, nem mindennapi csodák. Néha magam is eltűnődöm, hogy talán igenis létezik ez az egész világ, ami ugyanakkor nagyon taszít engem, mindig is taszított.
De azt hiszem, ma elfelejtem minden elvem és ideám és csak hallgatom ezt a megnyugtató zenét (Era - Gregorian) és hiszek az őrangyalokban egy pillanatra. Hagyom, hogy vigyázzanak rám, hogy elűzzék a bánatot és az ürességet és feltöltsék szívem reménnyel.
Most arra gondolok, talán nem kéne ilyen erősen tiltakoznom. Mert tévedhetek. Nagyon sok mindennel kapcsolatban. Mert mindennek megvan a maga szépsége, az értelme.
Őrangyalom, ha létezel, arra kérlek, ma ne rám vigyázz, hanem arra, akit megbántottam. Ámen.