Elevenen elégve - A kirándulás (part #2)

//Remélem emlékeztek még az első részre, Álmodom címmel. Nos, itt a novellám várva-várt folytatása. És természetesen, fokozatosan az egész felkerül majd. Főleg két olvasóm figyelmébe ajánlom: m és Gábor, akik voltak olyan kedvesek, s pozitív visszajelzéseikkel elősegítették mindazt, hogy ez a második rész is felkerülhessen a blogra, s ne érezzem feleslegesnek a munkát s elpazaroltnak az időt.//

A kirándulás

Idegen helyen ébredtem. A busz állt és üres volt. Kintről meleg szellő és madárdal szűrődött be. Verőfényes napsütés. Gyűlölt nyár végtelen fénye, forrósága. A buszban a levegő meleg volt és fülledt. Mintha egy katlanban lennék. Az ébredésemet nem segítette ez a mámoros hőfok. Minduntalan megpróbáltam nyitva tartani a szemem és felébredni, a nyár bűzétől terhes forróság visszanyomott álomittasságomba. Olyan volt, mint egy telhetetlen szerető – ha megpróbálok kikelni az ágyból, visszanyom a párnák közé, mert még többet akar. Éber pillanatok, s visszazuhanás az álomba. S tűzforró, meleg, fényes ágyam éles ellentétben állt álombéli utazásommal. Ez volt az a gondolati kapaszkodó, mely frissítve ébresztett. Szemeim gyorsan felpattantak. Megijedtem- hol vagyok s vajon mikor? Átaludtam a telet? Vagy egy másik dimenzióban vagyok? Kétségeim kalodaként tartottak fogva. Az ülésen elnyúlt helyzetemben tartottam a testem, holott fájt már a kényelmetlen egy helyben fekvés. Külső szemlélő számára halotti nyugalommal, mozdulatlanul. Belül pedig dúltak az érzelmeim, a félelem, a kíváncsiság, az elveszettség érzete, az idegesség, a nyugalom és az értetlenség. Gondolataim viaskodtak egymással.

- Hát persze. Megígértem, hogy eljövök.

Nem is volt tél. Osztálykirándulás. Nyár. Egy hétvége a Kék Tónál. Tán csak a belső szürkeség és melankólia kivetülése volt a megszokott út a városban. Tán csak képzelgés volt az egész, a tél, a párafolt, a zord hideg. Végig egy tinédzserekkel megrakott buszon üldögéltem és a tó felé tartottunk. Rengeteg őszinte nevetést véltem sikolynak hallani, a gyűlölt fényt pusztának, az idegent hazának látni. Csak a magány volt az, ami végig elkísért. Egyedül ültem. Még azt sem vették észre, hogy nem szálltam le a víkendbuszról.

Anne, egyetlen, szinte már barátnőm volt minden kapcsolatom az osztállyal. A többiek gyűlöltek. Néha Anne is. Kitaszított voltam. Mit keresek hát én itt? Nem akartam a buszban párolódni. Megmozdultam, bár fájt az egy helyben töltött, zsibbasztó út után. Körbenéztem a buszon. A sátrak és a súlyosabb csomagok még mind a buszban voltak. Úgy tűnt, a többiek csak annyit vittek le a tóhoz, amennyi egy fürdőzéshez kell. Felkaptam hát én is a málhazsákom és leszálltam a buszról.

Kiléptem a fénybe. A szemem álomittasan pislogott megrökönyödésében. A fény bántotta, vagy a szürke álom elvesztése?- nem tudom. Tán még nem fogta fel, hogy ilyen gyorsan kitavaszodott és nyár lett. Körbenéztem, de senki nem volt a busz közelében. A tó 15 perc séta. Nekivágtam hát, egyedül a nyári fényben, zöld, lombos fák alatt.

Mai hihetetlenül sz*r nap -.-J...

Rögtön alig bírtam felkelni. Aztán ma az összes b*rmot kifogtuk kocsival az úton. Majdnem volt pár kocc. Az a szerencse, hogy anyám jól vezet. Aztán Kondorosin leszálltunk, a villamos meg is halt. Na akkor sétálni kell. Pont csöngőre azért beértem. Aztán köhögésroham. Aztán a sok szúrós tekintet. Aztán törióra. Aztán hányinger. Ja, töri előtt kaptam egy SMS-t drágámtól, amit csak hazafelé vettem észre -.-J K*rvajó vagyok... hazaértem, továbbra sem vagyok valami jól. Fáj a hasam, a fejem, köhögök. És felhívtam Lalit és azt mondta nem lesz próba pénteken. Meg úgy amúgy is... tiszta tropa vagyok ma. Ja és a szakkörök is elmaradtak. Tiszta jó. Mi van ezzel a mai nappal b*szki? :S Tündivel sem beszéltem ma egész nap. Áá. Az eső is esett. Ami még nem is baj, de mire kiléptem volna a suliból, pont elállt :@ Szóval mindent összevetve ritka sz*r nap ez a mai.

De az ilyeket túl kell élni. Már csak az hiányzik, hogy idegességemben megint belázasodjak... úgyis valahogy depi van mostanság magányos óráimban. B*zzzz.... ember vagyok én egyáltalán? Egy ilyen nap után úgy, de úgy felakasztanám magam... és a holnapi sem lesz jobb -.- Hazajövök és a nagy sz*r meg az unalom. Ennyi. P*csába.

Keresztmentes Háború (részlet)

Bízom bennetek kedves blogolvasóim. Ez a készülőben lévő regény, mi a Keresztmentes Háború nevet viseli, saját kezem munkája. Ez pedig egy kellemes részlet belőle. Remélem elnyeri tetszéseteket. Mindemellé kaptok zenét. Én ezt hallgattam, mikor ezt a jelenetet írtam.
Katatonia - Crimson Tears (Epilogue)

A hegyen ültem, egy kisebb sziklán, mit már sűrűn ellepett a moha. Nem is csodálkozom, hiszen ide senki sem jár fel. A turistaút erre nem vezet. Csak aki már ismerős a környéken, az tudhatja, hogy a két út kereszteződésénél lévő csipkebokor mögött csoda rejlik. Ha az ember nem sajnál keresztülmászni a növényeken, olyan csodás kilátásban lehet része, mint még soha. Ide nem tettek korlátot, sem kerítést, s minden oldalra tökéletesen ki lehetett tekinteni. Innen lehetett látni a város egész nyugati részét, a folyót és néhány hidat. Ez a hely volt számomra az egyik legmegnyugtatóbb vidék. Itt igazán egyedül lehetek. Itt nincs tolongás, itt nem fényképeznek a városba látogatók. Nincs itt más, csak ez a kis szikla ülőalkalmatosság gyanánt, mögöttem fák, a tökéletesen álcázott átjáró, a csipkebokor és alattam a szédítő mélység, a főút, közvetlenül a hely lábánál. Nagyon veszélyes hely volt ez, igencsak meredek. Ez volt talán az, ami a legjobban vonzott.
Gyakran jártam ide, ha valami nyomta a szívemet. Meg úgy egyébként is… nézni a várost. Ezt a mocskos, ótvar helyet, ami kívülről olyan gyönyörűnek látszik, hogy az idelátogatók nem vélik felfedezni, ahogy szép lassan minden elrohad. A kövön ültem, lábaimat szétterpesztettem s könyökömmel a combomra támaszkodtam. A gerincemnek nem volt éppen kényelmes ez a pozitúra, de nem érdekelt. Egyenesen a város szívébe bámultam. Csodáltam, hogy fedi el a kiábrándító igazságot. A látványtól mindig elszorult a szívem. Néztem a város fényeit, miként töltenek el szomorúsággal és gyötrelemmel, miként fedik el az éj sötétjét, miként tükröződnek a Monstura vizében. Mindig ide jártam gondolkodni – nem volt ennél békésebb és nyomasztóbb hely az egész városban és környékén. Vagy ha volt is, nekem ennél nem kellett jobb.
Táskámat felvettem a földről, hogy kivegyek belőle egy cigarettát. Az öngyújtó után kutatva valami a kezembe akadt. Egy levél. Hát persze! A levél Dracotól, amit tegnap este kaptam meg és félreraktam, hogy majd ma elolvasom. Valószínűleg már úgy is felesleges. De azért a combomra raktam és folytattam a zippom keresését. Miután meggyújtottam a cigarettát, mélyen letüdőztem és lassan kifújtam a füstöt… felnéztem az égre… undorító. Valahol a sötétvörös és a feketés-lila között táncolt a színe. A város fényei megölték a sötét égboltot, a csillagokat, a holdat, mindent. Nem volt már más odafent, csak a szmog. S ez nem engedte át a feketeséget, inkább a város és a füstréteg között tartott mindent – a zajokat, a fényeket, a város bűzét… a sóhajokat, a sikolyokat és a depresszív hangulatot. Ha valaki felnézett az égre, önkéntelenül is a pusztulás jutott eszébe.
Kis fekete kézitáskám visszatettem a talajra, a kő mellé. Újra beleszívtam a cigarettámba s egyetlen mozdulattal feltéptem a levél borítékát. Kivettem a levelet, a borítékot összegyűrtem és a táskámba dobtam. Draco kézírása volt – a hihetetlenül kacifántos betűk nagyon jellemzők voltak a vámpírra. Mégis ugyanakkor megtartotta férfias jellegét, holott leginkább egy esküvői meghívó habos ékírása köszönt vissza a fehér papírról.

Lángolás

Le tudom írni mindazt, amit szépszemű iránt érzek? Azt a határtalan szeretetet és imádatot, a lángolást és a vágyat, a romantikus álmokat és azt a tiszta mosolyt?

Nickelback - Hero

Mikor vele vagyok, mintha a Föld is megállna forogni. Nem létezik más, csak ő meg én... izzik köztünk a levegő, folyton mosolygunk... mosolya, szemei fénye, csókjai, a hogy megérint és átölel... éltető erők ezek...

Mindenki tudja, ismeri az érzést, amit képtelenség emberi szavakkal kifejezni. Szeretlek mon chérie!

...

Deathstars - The greatest fight on the Earth

Nem is tudom, mit írhatnék ma. Magával ragadott a hő szerelem izzó lángja. Képtelen vagyok józanul gondolkodni. Csak az érzéseim tiszták. S közben a káosz nem engedi látnom, mit csinálok néha. Szemeim emlékek ködösítik, vágyak, álomképek...

Holnap láthatom végre Őt, szépszemű szerelmem. De a percek pattanásig feszülnek s csak nyúlnak, nem engedik közelinek látnom ezt a csodát. Hogy szeret s szeretem. Ma egy órát vártam rá hiába. Hamarább végzett. De megtenném érte még tízszer, tízerszer is, ha hiábavaló lesz, az sem érdekel...

Ez a szerelem, ugye? Jégszívem újra dobban, nem jég már, felolvadt. A vésőt magam vettem kezembe, s bár hosszas folyamat, lebontom a falaim, hogy mindenhol egyesülhessünk... egy olyan világban ami csak a miénk. Bármit megtennék érte!

Csak zene #5 - Perzselő szerelem tüze...

Slept so long (Queen of the Damned soundtrack)

Walking, waiting
Alone without a care
Hoping, and hating
Things that I can't bare

Did you think it's cool to walk right up
To take my life and fuck it up
Well did you
Well did you

I see hell in your eyes
Taken in by suprise
Touching you makes me feel alive
Touching you makes me die inside

Walking, waiting
Alone without a care
Hoping, and hating
Things that I can't bare

Did you think its cool to walk right up
To take my life and fuck it up
Well did you
I hate you

I see hell in your eyes
Taken in by suprise
Touching you makes me feel alive
Touching you makes me die inside

I've slept so long without you
It's tearing me apart, too
How to get this far
Playing games with this old heart

I've killed a million petty souls
But I couldn't kill you
I've slept so long without you

I see Hell in your eyes
Taken in by suprise
Touching you makes me feel alive
Touching you makes me die inside

I see Hell in your eyes
Taken in by suprise
Touching you makes me feel alive
Touching you makes me die inside

Szerlemes egyperces

Yiruma - If I could see you again

Indulj el egyenesen. Ott, a kereszteződésnél balra. Meg fogod találni.
Köszönöm - mondta a lány és elindult, amerre az idegen mutatta neki. A hűvös szél simogatta az arcát, kissé csípte is. Hiába, ez tél. Összehúzta magán a kabátot, s kezével összefogva ment tovább.
Talán máris ott van? Máris vár reám? - gondolkozott, míg lábai egyre szaporábban s sebesebben hagyták maguk mögött a távolságot és az utat.
Ott, a kereszteződésnél balra... mindjárt ott leszek... jövök szerelmem, csak várj még reám, egy kicsit kérlek!
Szinte már nem is sétált, hanem futott. A menetszél piros foltokat festett csodás arcába, laza kontya megadta magát, a hosszú haj engedett. Játékosan, ezt is arcába fújta az este.
Itt, balra! - befordult, s mintha kettévágták volna pillanatot, gyorsan megtorpant. Senki sem várt rá a koszos üvegű, elhagyatott üzlethelyiség kirakata előtt. Megdöbbenésében azt hitte, nem lát jól. Megdörzsölte a szemét, nem álmodott. Nem várt rá a szerelme. Könnyek gyűltek a csodás szempárba, de ekkor két meleg kéz, eltakarta őket. A lány megérintette őket.
Tudod, hogy sosem hagynálak itt...
A lány kipirosodott arcát apró ráncok barázdálták a mosolyától.
Tudom kedvesem...

Esti gondolatár

Porcupine Tree - Russia on ice

Hogy mire gondolok? Hogy min gondolkodtam? Mindenféléről. Fogadalmak, saját világom, iskola és szerelem...
Ügyelnem kell az egészségemre. Ma már tettem efelé egy meghatározó lépést. Testnevelés órán ahelyett, hogy a tanárral feleseltem volna, megcsináltam minden gyakorlatot. Azt hitte beteg vagyok. De nem. Pusztán csak szeretnék egy olyan életet, ahol legalább a testi gyötrelmek békén hagynak, ha már az elmém és a lelkem nem lehet megjavítani.
Az egész napom kellemes melankóliában telt. Egy ideig, persze. Nagyon jól éreztem magam abban a burokban, amit alkottam magamnak. A szürke árnyködben. Bár Tündi furcsállotta már az elején, szerencsére nem jött rá, mire megy ki a játék. Senki sem lát a maszkom mögé. Még ő sem, pedig elég jól ismer. Egyszerűen csak magányos akartam lenni. És mivel tudtam, hogy a csajoknak megállna az élet és elkezdődne a sértődés, a találgatás, a vitatkozás - a magam módján oldottam meg. Magányos lehettem a barátnőim közt is. Gondolkozhattam. Még az sem zavart, hogy Tündi milyen hévvel beszélt hozzám s nem figyeltem. Az embert elvakítja saját boldogsága.
A délután közeledtével azonban valahogy átragadt rám a bolondsága :) Az a gyermeteg, naiv játékosság, amit gyűlölök magamban.
Cicával elmentünk teázni az Altalírba... nagyon jól éreztem magam. Bár mikor nem, amikor velem van, a karjaiba zár, úgy ölel és úgy csókol, mintha életet akarna önteni belém? És én hiszek is ebben, mert ahányszor a szemébe nézek, a zavarodottság és minden kétség- és nem létezik más, csak a szerelem.
Lehetek boldog? Már miért ne lehetnék... hiszek benne s reménykedem. Még ha a magam alternatív és csekély módján is... csak tudnom kell, nekem mi a boldogság...

"Szeretni s szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon."

A Mare Imbrium háza tájáról jelentkezünk

Pénteken próba ugyebár. Az egész csapat ott lesz. Juhhú. Ennek nagy örömére le kellett mondanom egy Gyárat Nyullal és kedves Black Rose-al. Hát mit mondjak, egyikük sem rajongott értem, mikor ezt megtudták. De sajnos az élet ilyen kegyetlen.
Apropó kegyetlen, a padlón vagyok. De majd jobban leszek, ha kedvesem a karjaiba zár ^^

Na szóval, akkor most nézzünk egy pénteki tracklistát; megjegyezném, minden számcím link, ha valakinek esetleg kedve szottyanna eredetiben meghallgatni amit mi valószínűleg úgyis jobban játszunk ;) :
Katatonia - Sweet nurse
Him - Rip out the wings of a butterfly
Seether ft. Amy Lee - Broken
Within Temptation ft. Keith Caputo - What have you done -> tényleg ezt most ??játtszuk vagy nem játsszuk??

Ezek kérem szépen a már jól ismert régi számok, amik már kezdenek a könyökünkön kijönni. Na és most az újabbak:

Porcupine Tree - Shesmovedon
Mare Imbrium - Keserű feketeség (na ehhez kivételesen még nem szolgáltatok hallgatható formulát linkben sem, meg úgy amúgy sehogyan sem :D)

És íme a legújabbak (3-ból 2 még kérdéses, a két Skillet... jól nyomjuk XD):

Scorpions - Still loving you
Skillet - Comatose
Skillet - Rebirthing

Na igen, halmozzuk őket szép sorjában. Most Balázs is jön. Majd meglátjuk mi lesz, hogyan alakítjuk a dolgokat. Holnap velószínűleg felhívom majd Lalit:
- Te Lalikám, mi is van azokkal a Skillet számokkal?
- Hátőő...
XD

Na én már ennyi voltam. Igaz a bejegyzés most inkább a gyakorlatiasabb fajtából való. Hát nem eszményi ugyebár...

Fénylő tisztaság

Zene: Chairman's Waltz
"Álmaimban egy pár macskaszem" ... csak ennyit írtam róla először. Ködösen, mégis rájött. S nem tudom, nem -e csak egy álom továbbra is...
Szennyes jelenem, romokban heverő jövőm, emésztő múltam... mit adhatnék neki pont én, amitől boldog lehetne? Mikor csodás szemeibe nézek, nemcsak egy másik világban érzem magam; egyszerre tölt el nyugalommal és félelemmel. Vágyakozással és bánattal. Mintha a megtestesült tisztaságot látnám benne. Gyermeki ártatlanságot, sebezhetőséget... s mégsem. Leírhatatlan az érzés. Mihez kezd ő velem? Mikor elrévedek a gondolataimban... ébren álmodom valami másról... mi lesz, ha egyszer nem tud majd felébreszteni?
Még mindig nem fogtam fel... túl jó hozzám. Mikor simogat, az egyszerre nyugalmas s felkavaró. Nem tudom éreztem -e már emberi lény közelében ilyen élesen ellentétes érzelmeket anélkül, hogy negatívak lennének...
Szeretem! De mi lesz, mi van, ha mégis számít a múlt, mégis számít a belső... mi lesz, ha egyszer nem álom, nem képzelt álom, s főleg nem valóság lesz ő nekem... hanem elérhetetlen?...
Annyi kérdés, annyi gondolat... sosem tudom tisztázni a belső káoszt. A francba. Le kéne bontanom falaim. De egyszerre nem megy. Ahogy látom, lassanként sem... rögös s végtelen hosszú a boldogság útja. Amíg érdekes leszek neki, addig ver a szívem. Nem akarom újra a jeges érintését érezni, mikor vért pumpál ereimbe.

Pénteki próba + Hétvégi babázás + Heti tervek - egyben

Péntek ugyebár. A nagy próbanap. Juhejj :) Nagyon jó volt, három fős csajközönség :) Ketten még tomboltak is a zenénkre ^^ Nagyon jól sikerült a próba, bár szokás szerint magammal nem voltam megelégedve... Cobyfijúú énekelt :D Perfect! Kitaláltam új számokat amiket játszhatnánk. Nos, próba után Teke Cicával... OO... Nagyon jól éreztem magam. Csak túl sokan voltak. És nem maradhattam sokáig. Áá de nincs kedvem részleteket írni... pedig érdemes lenne. Na mindegy, következzék a hétvége. Áronka cibálta a hajam, de nagyon édes gyerek. Sokat dajkáltam. Aztán megvolt a keresztelő, össznépi családos zabálás + ivászat... nagyapa megint dalra fakadt... de most nélkülem XD Na mindegy is, majd lesznek képek is talán. Na, erről is ennyit, részletekbe nem feledkezünk mert ugyebár kb. 10 perce értem haza és hulla vagyok. A hetet túlélem szépen aztán péntekre tervezek valami kis GYÁR-at :D Meg próbát... úgyhogy úgy néz ki a bulizásról megint le kell mondjak. Mert hát azért keményen melózunk kéremszépen. És sok áldozatot kell hozni. :( Ez van. Majd meglátjuk. Másik alternatíva hogy pénteken GYÁR, szombaton 11-től 1ig próba... de kinek lesz kedve egy fergeteges buli után fejfájósmásnaposan próbára menni? Na majd meglátjuk mi lesz. És majd írok a nap folyamán egy energikusabb bejegyzést is. Bumm.

Hulla reggel után délutáni pörgés

Ébredés, utazás, első óra- hulla állapotban eltöltve. Tündivel az 5. óra előtt valahogy mégis kibékültünk. sok sok piros pont :) A hatodik órám elmaradt, így itthon nem csak fél órám lesz a készülődésre, hanem másfél ^^ Jujj de jó nekem. Most pedig pörgés- csak egyet jelenthet, vagyis, hogy ma Mare Imbrium próba van :D Juppííí :) Bár van egy kevés hibaszázalék a dologban- hogy szerda este 9 után tudtam meg, hogy lesz próbánk. Na most a szerda délután az egyetlen olyan délután, hangsúlyozom, nyolcig nem zavar senkit ha elpróbálom a dalokat. Szóval úgy megyek most próbára, hogy előtte nem gyakoroltam... remélem nem fogom elcseszni. Mivel új számokat is játszunk. És lesz háromfős csajközönség iss hehehe :) Ha beférünk egyáltalán, ismerve a Wesselényi utca próbatermeinek kaliberét... szóval kicsit parázok a hangom miatt. Most még tudnék egy kicsit gyakorolni, de mostohaapám alszik és nem akarom felébreszteni. Fene a jó szívemet. Bedobok előtte 1-2 sört és jobban fog menni... (?) Talán. Majd elválik. Nos, szóval én rohanok is készülődni és ma megpróbálok nem elkésni... ++

Az ébredés melódiája

Kinyílt a szem
Mint a legszebb virág
Halkan zsongta körbe
Éji álomvilág

Moccant a test
Vele moccant a mindenség
Fények másztak ágyán át
Eltűnt a sötét merevség.

Megébredt a szív
Meleg fény ölelte
Lassan el tűnik a jég
Benne és körötte.

Ébredj világ, ébredj szív!
Mutasd meg, hogy dobogsz!
Mutasd meg, hogy mosolyogsz,
Ha a napsütésben forogsz!

Ébredj lelkem, rántsd le lepled
Mutasd meg, hogy hiszel még!
Van még erő anyagodban,
Itt az alkalom; remélj!

Mese #2

Zene: The sixth station

Sötét volt. Este, éjszaka. A vonatfülke lámpája koszos, sárgás fényt kölcsönzött a bánat-út embereinek. Az út megtette a hatását. Mindenki üres lélekkel, csendben ült saját fülkéjében. Csak a vonat zaját lehetett hallani. És a belül felsikoltó gondolatokat. Mindenki hazafelé tartott. Az egyik fülkében két fiatal kucorgott. Hideg volt, boldogtalanság és idegen atmoszféra. Mindketten talpig feketében ültek, egymással szemben. A fiú hanyagul, lábait szétvetve, fejét hátradöntve, szemeit lehunyva nyöszörgött édes álmot. A lány, térdeit felhúzva figyelte a számára senkit. Csak két csodás szürke szeme látszott ki fekete köpenye, szoknyája, haja és az erős szemkontúr mögül. Olyan hatást keltett, mintha világított volna az az édes, csodás szempár. Nem látszott gyermeteg, kerek arca, melyet a durcás ráncok még gyermekibbé változtattak. Folyamatosan a vele szemben ülő, fájdalmas arckifejezést vágó fiút nézte. Álmában is fájt neki a valóság. Minden centimétert végigmért testén, pontosan megfigyelte. Gyönyörű fiú...
Mikor végzett a szemlével, szemeit rajta hagyta, s elgondolkozott: Miért alszik? Talán azért- gondolta-, hogy ne is lássa az utat. Ahogy a kinti sötét csókolgatja az egyetlen menekülőutat, az ablakot. Ahogy ez a kis fény, tele mocsokkal, megvilágít minket. A sarat a padlón. S hogy ne érezze a fülke penész-szagát. Melankólikusabb utat nem is választhattak volna. Idegenebb fülkét, s hallgatagabb utastársat sem. A bánat szürke mocsokként tapadt a falakra. A vonat haladt, s ahogy mozgott, a fiú feje is billegett néha. A lány oldalra fordította a fejét. Kissé meg is emelte, így az egész arcát szemügyre vehette a vonatablakban. Eső verte az ablakokat. Sötét volt. Hiába akart kinézni a karcos és koszos üvegen, csak a fülkét látta benne. Mintha be lenne zárva. S talán be is volt árva. Egy szobába minden vágyával. A fiúval. Akit még nem is ismert. De tudta, hogy szereti, hogy tudná szeretni! Ott volt, tőle karnyújtásnyira. A lány visszahjtotta fejét térdeire. És lemondva elaludt.

Helyzet?

Csak ennyi. A Firefox mostanában utál, tegnap hulla voltam. Energiaszint -3. De Zöldszemű életben tart még :) Tudom, csak egy nyavalyás célzás. Ködös. Szóval a Firefox... mostanában nem akar elindulni. Mindig kell neki egy reboot. Tücsesz szerelmes... szánalmasan romantikus. Csöpög a nyál. Mindezek mellett imádom, amikor ilyen. Ma szakkörelmaradós-dejó lesz itthon pihenni-délutánt tartok. Így ennyit egyelőre. Ja igen, a beszámoló. Lassanként másznak már a képek. A fele már megvan. Jó lenne már egy próba. Valszeg pénteken meg is tartjuk. Jó lenne már egy IC :D Azt majd egyszer... és Nyulambulam lefogllt szerdadélutánra. Majd meglátjuk, mit tehetünk. Találkoztam ma Ádámmal, elbeszélgettünk egész buszúton... 700-át, ezt az embert is derég láttam... ez a mai bejegyzés csak egy szösszenet. Majd este írok egy "normálisat", vagyis olyan jó Lucretia-sat mert már megint kezdem az értelmetlen, céltalan és hamis irományok halmozását...

Dóri még mindig nem közelítette meg az MSN-t. A beszámoló még várat magára. Majd egyszer. Vicces lesz majd, ha esetleg odáig fajul, hogy nyár közepén oldjuk meg a dolgot... és az is vicces, hogy most lázas vagyok... ja nem. Ez rohadtul nem vicces...

2009

Az arcom ég, a lábaim meg vannak dagadva, a hátam fáj, hányingerem van, a kezeim nem érzem, annyira zsibbadtak, sőt mi több, a szám se nagyon érzem.
Nos én így indítom az évet. Képes beszámoló nemsokára! Ha Dóri elküldi a képeket, még ma :)