Féltés és börtön

"Temptation is all around
Take good care of what you found"

Próbálok, minden erőmmel azon vagyok, hogy vigyázzak rá, életem legragyogóbb csillagára. Szemmel tartom, de csak amennyire szükséges. Hiszek benne, bízom. Régen képtelen voltam erre. Féltékenységi rohamok, sírva-bömbölve fekete karmokkal szemkikaparás... Azután jött a csendesen, belül üvöltve és magamat karmolászva úgy teszek, mintha nem venném észre. Meg kellett érnem a bizalomhoz is. Tudom, hogy én nem lennék képes félrelépni és elfelejteni őt, soha, amíg szeretjük egymást. És hiszek abban, hogy ez fordítva is egy erős lábakon álló piedesztál. Mégis, emberi, szerelmes ösztöneim sarkallnak arra, hogy a szemem sarkából, a periférikus látómezőmben mindig figyeljem és ha elfelejtene (ami kétségkívül sosem lesz így), egy apró kézfogással, csak egy érintéssel kijózanítsam. Ez a féltés.

Hol voltál? Kivel? Mit csináltatok? Meddig? Miért nem szóltál?... - ez már a börtön. Sosem akarom bezárni szerelmem gyöngéd madarát, mert minden embernek jár a szabadság. Ahol ezt az alapvető emberi jogot megvonják, ott nincs bizalom. S ott nincs helye szerelemnek sem. Mert az önzetlenség ott átcsap birtoklási vágyba és az érzelmek a foggal-körömmel vívott éles harcra hajaznak. S a Héja-nász az avaron inkább küzdelem, mint egymás őszinte tisztelete, becsülése és szeretete. A felejtés pedig szinte lehetetlenné válik. Ha egykoron szeretett, életed minden pillanatát megédesítő kedvesed folyton a nyomodban van, a felejtés helyét átveszi a menekülési ösztön. S ott már érzelmeknek nincs helye. Csak arra megy ki a játék, ki ügyesebb a bújócskában és ki a fürgébb. Az ész, az erő, a leleményesség, a taktika anarchikus csatája lesz a legigazabb érzelmek egykoron gyémántfényben ragyogó tava.

S ha már itt tartunk, mit is jelent, elfelejteni valakit? Nos, nem a szó szerinti értelmezésben rejlik a megfejtés kulcsa. Elfelejteni nem csak úgy lehet valakit, ha kiesik az emlékeinkből, hanem ha kiesik a tudatunkból. Még csak nem is kell örökre. Elég, ha csak átmenetileg szunnyad az élénk, színes kép. A pillanat varázsa, bűvölet, hús-vér való... felérnek egy agymosással. Hisz kinek kellene a tapintható és tapasztalható valóság helyett egy emlék, vagy ígéret?
A felejtés néha pedig tudatos. Nem, nincs most senkim... kapható vagyok bármire. Holott lehet, hogy méterekkel odébb áll az, akit semmibe sem veszünk adott pillanatban. Rémisztő, az emberek milyen gyorsan felejtik el az isteneiket, s néha azt is, hogy emberek...

NEM, én sosem fogom tapasztalni a börtönt; nem zárok el s nem leszek elzárva. Féltek, nem rácsokat őrzök éberen. A felejtést átéltem már, az élet megkapta a neki járó részt. A női démonok megették szerelmem márványszobrának forró húsát, felnyalták vérét. De semmi sem történik ok nélkül ezen a világon. Talán a Hold sötét oldalát is látnunk kell, mielőtt mosolyogva nézünk fel rá, a sötét, csillagos égen...