Ideje lenne búcsút vennem az önmarcangolástól... Nem jó ez senkinek. Fáj, hogy a barátaimat szenvedni látom azért, mert én nem érzem jól magam; fáj a sok hiábavaló és esztelen próbálkozás, hogy felvidítsanak- nem jó ez se a szeretteimnek, se nekem... De vajon tényleg így van?
Az embereknek miért kell sírniuk egyfolytában valamiért? A könnycseppekből lettek a folyók, tengerek, óceánok... És itt jön a képbe Schoppenhauer. Igen, újabb filozófiai eszmény-áradat. Mostanában rákattantam a témára. Ő is azt mondja (mint az általam kedvelt filozófusok 99%-a), hogy nem létezik boldogság. Mert az életet a vágyak viszik előre. Amint teljesül az egyik, máris születik egy másik... sosincs tökéletes boldogság-állapot.
Holnap lesz egy hete, hogy valami téttelen dolog bánt. Fekete Anemona-m. Mondjuk úgy, már megszoktam a fájdalmat. Botor dolog, s bántalom ilyet mondani- de akik ismerik az érzést, tudják, hogy igenis létezik ilyen! Amikor az embernek tárgytalanul, cél és tudat nélkül, már csak a bánat fáj, megszokásból. Hisz hogy fájhatna a való? Nincs okunk szeretni egymást. Már az arcodra is alig emlékszem. Kézfejemmel, csókod helyével rengeteg könnyet itattam már fel. Ez lett röpke órák szüleménye- afféle A.-ábránd. Csak az vágyakozás volt valami után, ami nem lehet az enyém. Ez pedig önmarcangolás, amiért elszalasztottam a lehetőséget.
Órákig tudnék írni erről. Beszélni már annál kevésbé. És ezért is vezetem a blogot. Mert így, akárhogy is vesszük, nem egy konkrét beszélgetésről van szó. Csak lét-szösszenetekről. Itt tudok nyíltan. Szemtől szembe csak hallagtni tudok. Apropó létszösszenetek... Ma voltam Tüccsel + a cuki szőkéjével + Dalmával pipázni a tónál. Persze, játsszuk csak el, hogy minden rendben és "Don't worry be happy"...
2 megjegyzés:
Nagyon szépek a képek!
Egy rég-hallottam-felőled-rendű ismerős arc :) Üdvözöllek Wish. Remélem az új blogom is méltó lesz rá, hogy látogasd.
Tisztelettel: Lucretia (valaha-élt-Morgana, ha úgy tetszik :])
Megjegyzés küldése