Két tűz között

Valaki azt sulykolja, maradjak büszke, maradjak kemény, maradjak simán csak nő. Mert nekem van igazam. Mert van még pasi a földön, ha ő ennyitől elhagy, ennyit is ért ez a kapcsolat. Magamra erőltettem némi temperamentumot, nem tudom pedig, helyesnek gondoltam -e. Nehezen ment az elején, aztán a düh adott erőt, hogy folytassam. De mennyit ért? :'(
A másik oldal, szívem választottja, egyetlen szerelmem, akit mindennél jobban szeretek a világon, ha nem lenne meghalnék, aki olyan sokat jelent nekem... ő is akar békülni. Biztos, biztos, bizonyos, hogy ő is akar, mert szeret engem. De valahol mind a ketten elrontjuk, mindig. Tiszta őrültek vagyunk... szeretjük egymást, mégis folyton civakodunk...
Nem mondom, hogy ebben az ügyben én tiszta vagyok. Sőt, egyáltalán nem vagyok az. Tegnap egy végigsírt délutánt követően este volt próba. Utána lementem Tekébe, hogy megigyak egy sört Lalival. Egész jó is volt, próbán és próba után már annyira nem szorított az az érzés, hogy VÉGE, EL FOG HAGYNI... sőt, még SMS-t is írt nekem... szeretsz még szerelmem?... Azt gondoltam talán most, majd most mindent rendbe tudunk hozni... de nem. Felhívott fél 11-kor és kissé mámorittasan olyan dolgokat vágtam a fejéhez amiket talán végig sem gondoltam... csak járt a szám, csak pofáztam levegővételnyi szünetek nélkül...
Két tűz között vagyok és én igazából afelé húzok, hogy béküljünk ki, de ez sosem lesz lezárt ügy. Mert nincsenek kompromisszumok. Ő nem hajlandó engedni, én nem vagyok hajlandó engedni. Ebből az lesz, hogy látszólag leszokom, ami egy hazugság. Mert NEM TUDOK talán NINCS ELÉG MOTIVÁCIÓM hozzá. Passz. Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy nagyon szeretem és nem akarom őt tönkretenni. Hogy ő mit akar azt leszarom. Csak boldog legyen... velem, vagy nélkülem. Ő volt az első és egyetlen, aki előtt megnyíltam. Tudom, hogy helyes és így kell ennek lennie. Ésszerű, meg minden. A szívem viszont azt mondja, baszki, dehogy kellett volna!... most nem tudok védekezni a falaimmal. Mert azt hittem, soha nem fog bántani. És én is azt ígértem neki. Hiába, ilyen az emberi természet. Azt bántjuk mindíg, akit a legjobban szeretünk... :'(