Borzalmas volt, ez az egész hét. De tegnap azt hittem, minden rendbe fog jönni. Magadhoz öleltél és együtt megoldottunk minden problémát. Köszönöm neked, köszönöm, hogy segítettél és velem voltál, köszönök mindent, nem is tudom, mihez kezdenék nélküled.De most... most hogy végre minden rendbe jön te elrohansz előlem? Ez lenne a múló szerelem? Ugye nem, ugye nem! Kérlek, mondd, hogy nem! Lehet, hogy csak rosszkor hívtalak, de úgy érzem most nem akarsz engem. Ki akarsz zárni, nem akarsz tudni rólam, egyáltalán nem akarsz engem. Tündi szerint csak paranoiás vagyok. Remélem, tényleg csak ennyi. Ha szeretsz, ne taszíts el magadtól.
"Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól meg, bántana, ha azután sokáig elkerülnél." (József Attila)
Érzékeny vagyok nagyon, mert előtted nincsenek titkaim, nincsenek már meg a falaim, a pajzsom, amit évekig építettem- a kedvedért döntöttem le őket, hogy semmi se tudjon minket elválasztani. És nem húzom fel újra. Csak ne mondd, hogy hiába volt mindez. Ugyanis ára van, mindennek ára van. Sokkal kiszolgáltatottabb vagyok és törékenyebb. Egyetlen elvétett szó, nem megfelelően megválasztott hangsúly és máris jön a gondolat, hogy ki akarsz zárni, hogy valamit nem mondasz el, hogy bajod van, hogy elfutsz előlem... és ha nem tudjuk megbeszélni akkor a saját verzióimmal leszek kénytelen megnyugtatni magam. És abban nem lesz semmi megnyugtató :( Szeretlek, ne fuss el előlem, kérlek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése