Mindenki kérdezi, hogy vagyok... ugyanis sokan veszik észre rajtam, ha nincs minden rendben...
Persze, jól vagyok, minden oké...
De ez egy nagy hazugság. Minden nap késő délután, fáradtan esem be az ajtón, próbálok a tanulásra és a feladataimra koncentrálni, plasztikus tökéletességet ölteni magamra, amivel kendőzhetem a belső nihilt...
Mikor elfogynak a feladataim, csak ülök... a gép előtt, a TV előtt, vagy csak úgy és nézek- anélkül, hogy felfognék bármit is. Egyedül a zene ér el hozzám: napok óta csak a legszívtépőbb, depressziós, romantikus, klasszikus-fájdalmas dalok...
Kitakarítom a szobám látszatra (mindent eltüntetek a szemem elől, többnyire úgy, hogy begyűröm a szekrénybe vagy valamelyik fiókba...), megvetem az ágyam és minden este sírok, hogy vajon mi lesz, ha mi többet nem alszunk már együtt az én ágyamban... és ki sem tudtam élvezni a legutóbbi együtt alvásunkat.
"Élj minden pillanatot úgy, mintha az utolsó lenne."
Mától így fogok mellette élni, vele lenni... kiélvezni és tökéletessé tenni minden pillanatot... mert az én szememben még mindig pengeélen táncolunk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
szép gondolatok. de nem szabad elkeseredni. csak azt tudom tanácsolni, hogy próbáld meg lekötni magad. próbálj olyan dolgokat tenni, amiket élvezel alkoss!írj dalokat, fess, vagy bármit, amivel kiadhatod magadból az érzelmeidet. van egy mondás, miszerint az ember akkor alkotja a legcsodásabb műveket, amikor lelkileg a padlón van...
Megjegyzés küldése