És az együttlétben is legyen köztes hely,
Hol az ég szelei táncolhatnának.
Szeressetek, de a szeretetből ne fonjatok kötelet:
Tenger legyen, mely két lélek partja között mozog.
Töltsétek meg egymás poharát, de ne igyatok egyazon pohárból.
Adjatok egymásnak kenyeretekből, de ne egy kenyéren éljetek.
Énekeljetek és táncoljatok és örüljetek együtt,
De legyen mindenki olykor egyedül,
Mint ahogy a lant húrjai egyedül vannak, bár zenéjük egy.
Szíveteket ne adjátok egymás kezébe,
Mert csak az Élet keze tarthatja őket fel.
Álljatok együtt és mégse túl közel:
Mert a templom oszlopai külön állnak
És a tölgy és a ciprus nem nőnek egymás árnyékában.
GIBRAN próféta
Mikor először olvastam, gondoltam, butaság... butaság, mert mi ketten mégis olyan jól megvagyunk, a szívem kezébe adtam, közel engedtem őt magamhoz... mégis megtartottam a verset.
Ma elővettem. Most már nem gondolom hülyeségnek. Sőt, ha lenne alkalmam változtatni valamin, hát az ez lenne. Sosem szabadott volna engednem, hogy beleszóljon az életembe.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Fejlődés az élet velejárója. S te most sokat fejlődtél :)
Nem tudom milyen lélekben megkeseredett ember ír, íly helyeslő választ, mikor csak észre kéne venni, ha szeretsz és viszont szeretnek már nem csak magadért vagy felelős, őrá is gondolnod kell miközben teszed mit tenni akarsz. Ha épp öngyilkosmerénylőnek akarsz állni akkor látnod kell, hogy ezzel nem csak saját életed pecsételed meg, hanem azét is kit szeretsz. Felelősség tudat, talán ez a csúnyácska, de még is helyén való szó mi ráillik a megoldás kulcsára.
Megjegyzés küldése