Hideg van, fázom, s nincs mi melegítsen... RINYABLOG!!!

Úgy néz ki, kicsit rajtam is erőt vett az ősszel kezdődő téli álom. Ha tehetném, csak aludnék. Nem akarok gondolkodni és rohanni, nem akarok gondolkodni és semmit sem csinálni. Tudom, időm van még, egyelőre szünet van. De igazából most egy vödör jeges víz, vagy egy nagy pofon tudna csak felébreszteni az álomból.
A feladataimmal szembenézni úgy érzem, most nehezebb lenne, mint azok következményeit elviselni. Pedig a következmények sokkal súlyosabbak. Tudom, tudom, tudom. De az érzet... Mostanában elég inaktív lettem, de ideje végre leírnom, mi aggaszt igazán. Nekem is könnyebb lesz talán.
Idén érettségizem, a jövőm ezen múlik, de a minimálisnál többet egyszerűen nem vagyok hajlandó foglalkozni a dologgal. Az igazán nagy baj mégis csak az, hogy még minimálisan sem foglalkozom vele.
Sokára lesz még nekem jogsim, mert elhúzódik ez is. Már több mint egy hónapja teszem le az egészségügyi vizsgát. Igazából ahhoz is hozzá kéne csak ülni. Csak egyszer. Csak egyetlenegyszer. Felhívni őket, időpontot kérni és tanulni. Ilyen egyszerű... lenne. A barátnőm, aki kb. 3 hónappal utánam kezdte el, nos, ő ma teszi le az utolsó, forgalmi vizsgáját. Sok szerencsét neki, egyébként! Egyszóval: így állok én.
A zenekarral semmi gondom nincs szerencsére, bár zabálja az időmet, az életerőmet s néha egy kis teher és idegesség ez is. De úgy egyébként azzal minden rendben.
Angol nyelvvizsgára is készülnöm kéne. De még annyi sincs bennem, hogy megnézzem, mikor van, hol, stb... hogy érdeklődjek. Mert talán nem is érdekel. Talán már semmi sem érdekel...

Azt hiszem akkor kezdődött el ez az egész, amikor feladtam a NAGY harcot. Jártam ugyanis kémia előkészítőre, a fakttal párhuzamosan. A fakt már egész jól döcög, de azokon az előadásokon egy mukk, annyit sem értettem. Valami nagy kémiaprofesszor tartotta őket. Hát, az nem nekem való. Úgy érzem, nem kellett volna ekkora fejest ugranom bele. Abba is hagytam hát, úgyis csak pénzkidobás volt, mert nem volt alapom, amire építhessem az előadásokon elhangzottakat. És időpocsékolás volt, mert aznap, amikor előadás volt, 10-re értem haza. És másnapra elég döcögősen ment a felkészülés. Ígyhát abbahagytam és úgy döntöttem, nem megyek jövőre egyetemre. Ez az ember tragédiája. Az én tragédiám. A totális zuhanás, a toális értékvesztés. Egész életemben csak egyvalamire, csak egyetlen dologra lehettem büszke... az eszemre. Mert okos vagyok, igenis jó a fejem! Minden másban csak átlagos vagyok. És mivel ez az egy van, ami az enyém, ezzel akartam kitűnni. Orvosi egyetem, rengeteg tanulás, rengeteg tudás. És pont ezt vesztettem el. Az egyetlen értékem, ami igazán az enyém volt.

Hideg van, fázom, s nincs mi melegítsen. Nemsokára elindulok próbára, aztán Lalival megyünk a jegyekért. Nemsokára megint lesz koncert, úgy bizony. De most ez a gondolat sincs még annyi se, mint egy vékonyka kis láng melege, a haldokló kis gyufaáruslánytól...