Van egy mindennapi mirákulum. A cseresznyefa mindennapi csodája, mely mellett elmegyünk és olyan természetesnek vesszük, mint a levegőt – holott az is szent és megmagyarázhatatlan.
A cseresznyefa elhullajtja szirmait, ez a tavaszi hó. A cseresznyefa levedli ruháját, odaadja szépségét és illatát gyermekeiért, akiket mi felfalunk, mint Zeusz a fiait. És mindezt azért, hogy télen megvetve nézzük kopár, durva ágait.
A cseresznyefa csodája láthatatlan, mert jól eldugták. Pontosan a szemeink elé. Ott sosem találjuk meg. Ott sosem találunk meg egyetlen hétköznapi csodát sem.
Csukott szemmel járunk, mereven, mint aki karót nyelt. Csak azt nézzük, amit mondanak, amit tudunk, hogy néznünk kell. De sohasem figyelünk. Pedig az élet, minden gyönyörével együtt tálcán kínálja fel önmagát. Meg kell tanulnunk hát élvezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése