Hozzábújnék a hajnalhoz, s megnyugvásért könyörögve suttognék vállába hűs imát.
Angyalként csókolgatja arcom a felkelő nap narancs fénye, majd végigkúszik testemen tüzes szerelmének minden vágy-sóhaja.
Szeretném neki elmondani, mi bánt. Szeretném tenyerébe temetni arcom, s sírva üvölteni, hogy mentsen meg, hogy vigyen el engem innen.
Hozzábújnék a hajnalhoz, fényében az angyalhoz, megváltásért, bocsánatért dalolnék neki hűs énekeket egy szebb jövőről.
Igen, én hozzábújnék a hajnalhoz és átölelném, vele az egész világmindenséget. Megcsókolnám rőt ajkait, megmutatnám, hogy én is képes vagyok szeretni!… De vajon a hajnal visszacsókolna?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése