"... without it; without love, without anger, without sorrow... breathe is just a clock... ticking..."

let me be tonight a little bit more sentimental…

Érezd. És hallgasd.

- Alszol? Én nem tudok. Nem megy. Félek.
- Nem alszom.
- Félek, hogy ha elalszom, többé nem fogok felébredni. Félek, ha felébredek, nem alszom el többé. Félek, hogy nem élek és nem álmodok többé.
- Akkor táncolj. Táncolj velem.
- Most?
- Most. Gyere. Megcsókollak aztán táncolunk a sötétben. Jó lesz? Gyere, fogd meg kezem. Érzed a melegét? Ez a valóság… hallod a zenét? Ez az álom… alszol? Én nem tudok. Nem megy. Félek már nélküled…

Újévi fogadalom helyett

Mivel az Újév hajnalán a pezsgő profi bontásával voltam elfoglalva és azzal, hogy a kis rakoncátlan dugó ne repüljön messze, nagy sebességgel, mert elég a légtérben valamint összetöri az ablakot, üvegfalat, tv-t, asztalt, stb... szóval, a lényeg, hogy lemaradtam az újévi fogadalomról. Tudom, lett volna még rá egy csomó napom, mert ma azért már jócskán hatodika van... de ez az év sem más, nem én nyertem meg a lottót, nem változtam tökké, de még csak a körömrágásról sem szoktam le, holott ezt minden évben megfogadom... szóval, menni kell tovább. Vissza a mókuskerékbe és munka-munka-munka... azt hiszem, hihető kifogás arra, miért nem tettem eddig valami ostoba fogadalmat. Vagy legalábbis, szeretem ezt gondolni. Szeretném, ha ti is szemet hunynátok most efölött és rátérhetnénk végre a fogadalmamra.

Még egy apróságot persze megjegyeznék: buta dolog ez a fogadalom. Mert ha valamit a fejembe veszek, miért kell ahhoz alkalom? Bármelyik nap lehet fogadalmat tenni... többnyire úgysem sikerül. De ez egy, nem is tudom, olyan szokás, ami még ha butuska és értelmetlen is, ragaszkodom hozzá. Már csak a poén kedvéért is. Persze én most mindent komolyan gondolok.

Hogy mit fogadok meg a 2011-es évre?

1.) Elsősorban, hogy sokat fogok nevetni.
2.) Elkezdek tanulni, bár tudom munka mellett nem lesz könnyű, de akarom, nagyon akarom. Kérdés lesz majd, elég -e hozzá ennyi.
3.) Aztán: ha nem is mindennap, továbbra is fogok táncolni. Ha nem is azt csinálom mindig, amit a "tanár" mond, ha baromi fárasztó is és még ha gyakran sumákolok is, nekem ez szép és jó és szeretem.
4.) Az éneklést sem hagyom abba, ahhoz már túl jól megy és elég komoly felszerelést kaptam hozzá. ^^
5.) Aztán, itt a munka. Továbbra is azt gondolom, hogy baromi kevés a fizetésem, de továbbra sem szólok érte. Majd... jobb lesz. Talán. Remélhetőleg.
6.) Jöhet a blog - nem fogom befejezni, nem hagyom abba mert szeretem és élvezem, ilyen egyszerű. Sőt, rendszeresen fogok írni, azt hiszem az elmúlt fél évben ez hiányzott, de nagyon-nagyon.
7.) Aztán remélem ennyi terv mellett is marad majd elég idő az IGAZ! barátaimra, a szórakozásra, a családomra, a... ööö... szerelem?-re meg miegyéb.
8.) Viszont amit biztosan tudok, hogy nem akarom tovább csinálni az szerepjátékos oldalam. Túl sok időt vesz el az életemből, nem ér meg nekem annyit. Még a végén totál NOOB leszek.
9, egyben legfontosabb.) És most, hogy már ennyit pofáztam, áttérhetnénk a leges-leges legfontosabb passzusra: BOLDOG LESZEK! Ha nem is mindig, ha nem állandóan, de MINDENNAP BOLDOG leszek, legalább egy kicsit.

Így hirtelen ennyi jutott eszembe... az Isteni kilences :) és szeretnék is így és eszerint élni. Főleg a kilencedik pont... csak az a fontos. Mindegy kivel, mindegy hogyan, mindegy hogy hol, csak legyen boldog az ember.

Sally Mann, a lélek doktora

 

 

Vége van már, vége…

Eső szántja a késő nyári mezőt
Nem ígér már kalászt, télre
Takaróba bújik félve;
Vége van már, vége.

Nem telt el két hét azóta, hogy
Napból csordult lángban égve
Arany tükröt tett az égre;
Vége van már, vége.

Őszi széllel, új esővel új köpeny.
Varjak kárognak a rétre.
Fagy-virágok hullnak térdre.
Vége van már, vége…

Temetés

Szenvedéllyel mérgezett szemeddel
Úgy nézel rám, mint a vad, ha ölni kész.
Táncol a fagyos szél, megérkezett az őszi tél.
Fázom, takarj be lelkeddel!

Ma gyászoljuk az elveszett szerelmet,
Én hideg tűzből fonok koszorút, te forró jégből,
Csillagokat tűzök bele a szomorú égről.
Sírnom kell, ölelj meg!

A sok gyászoló hazatér, csak egyvalaki maradt
Mindenkit hazavár egy szerető ágy
Nekem otthonom volt a szenvedély, a vágy
Itt fekszik a sírhalom alatt.

Megszólal a szürke ég első húrja, eső ásít.
Te is búcsúzol már, várnak haza,
Melegség, gyermekek, szeretet, vacsora…
Szín-gyászodon enyhít az a másik…

Esőfüggöny szállt a kopár estre,
Szemem terhes gyöngyharmatát elmosta,
Ima helyett cukrot szórtam a sírra,
Legyen ez az emlék édes.

Nem nőtt virág azon a hanton
Üres, terméketlen földre
Halott ág hull csak zörögve
Ez lesz az új otthonom?

Lassan lépkedtem, rossz volt az idő
Meleg tűz kell most, hogy melegítsen
Egy másik kar, hogy átöleljen.
És őt elengedni, erő.

//2010. 06. 25.//

Én gondolok rád…

… bárki is légy, bárhol is jársz. Én gondolok rád. Szemem nyögi szívem sóhaját. Minden percben várom, hogy te is gondolj énreám.  Még nem ismerlek, új szerelem, de tudom, hogy létezel. Valahol most te is sétálsz, de vajon gondolsz rám? Nem tudod, ki vagyok és én sem tudom, ki vagy. Nem ismerlek, mégis széttéped józanságom iratait. Sós tenger mellett akarlak megvárni, vagy egy erdőben, ott, ahol tisztán ragyog az ég és reánk süt a nap – ott akarom, hogy megtaláljalak. Én most is gondolok rád, bárki is légy, bárhol is járj. Érzem, hogy létezel. Létezned kell, mert ha nem vagy, abba belehalok… erre teremtettem, én csak szeretni akarok…

Egy díj

A díjat Ilyasviel-től kaptam, ezúton is nagyon szépen köszönöm. A szabályok értelmében most hét dolgot kéne magamról leírni... lássuk hát.

1. Mindennél jobban imádom a cipőket.
2. Két szenvedélyem Egyiptom és a Kalózok.
3. Ha nem írhatnék, nem énekelhetnék, meghalnék.
4. Egyszer jó szakácsnő lesz belőlem.
5. 100%, hogy tüdőrákban fogok meghalni.
6. Jöhet bármi, csak leopárdmintás legyen!
7. Egy nagy darab szeretetgolyó vagyok, csak így...

És most meg kell neveznem hét személyt, akinek tovább adom a díjat.

1. Akasha
2. Mrs. Sway Jesse James
3. Lacel
4. Zinajda
5. Ezerarcú
6. Összevisszaélet
7. Makka

Még egyszer köszönöm szépen, a felsoroltak pedig mind-mind nagyon megérdemlik!

Hiszek a semmiben

Üres kézzel jöttem tehozzád, üres kézzel mentem is el.

Nem vártam semmit, nem adtam, nem kaptam.

Így nem érhetett csalódás.

Tenyerem a semmi súlya alatt nehéz.

Álom nélkül az élet boldog halál.

Hiszek a semmiben, mi nem változik, mi kopár legelőkre vezet engem… botod, pásztorbotod, nem vígasztal engem…

Felhőgyár

Ütemre kattan a szív, ütemre kattan a gép. Fordul a fogaskerék, táncra perdül a báli fergeteg. Felvillan a vér, felvillan a lomb, felvillan az víz és felvillan a nap. Fényáradatban úszik a hamis tükörterem.  Néha egy pillanatra megáll pihenni a súlyos vasakarat, addig beszédbe elegyednek a finom estélyik és a büszke frakkok. Utána újra táncra perdül minden kar, s átöleli partnerét; minden működik egy gombnyomásra – pszinopszis az ideghálón: most balra lépj, most jobbra lépj…
A gyár olyan, mint egy bálterem, az emberek a gépek. Fémtestük bűzös kipárolgása, akár a hús-vér, izzadó és cigarettafüstöt lehelő embereké. A füstből felhő lesz, a táncból pedig álom. Azt hiszed valós volt, hogy valaki megcsókolt – pedig ez csak a program része. Azt kell tennie minden robotkarnak, amit az ember parancsol. S azt kell tennie minden embernek, amit az élet parancsol.

Részecske és hullám

A fény részecske és hullám.

Nehéz megérteni, hogyan lehet valami egyszerre két dolog.

A nő is egyszerre mindkettő: részecske és hullám.

Hullám, amikor látod, hogy lehajol…

… s kiemel egy kagylót a tengerből .

Érzed a szépségét, ahogy áthalad a testeden, mint az elektromos áram...

Részecske, mikor haja gyengéden végigsöpri arcodat…

… és tenyere a tiédbe simul.

A gyermek is részecske és hullám.

Hullám, mikor fájdalmának hangjai beléd nyilallnak…

… és elfordítanak téged önmagadtól…

… és részecske, mikor a doktor a kezében tart egy csecsemőt…

… egy kis tükröt…

A nő, a gyermek és a fény egyszerre két dolog.

Egy részecske.

Egy hullám.

Visszapattannak a szilárd felületről és megvilágítanak minden sarkot.

Nélkülük minden sokkal sötétebb lenne.

Sós és mély…

… mint az óceán.
És tudod mi mély még?
A szakadék.
A sötétség.
Az álom.

Szeretnék belemerülni a földi kékbe, ha már az égibe nem lehet. Pergő vízharmat arcomon, tejfehér fellő szemem tükrében.

És tudod mi mély még?
A szerelem.

 … és tudod mi sós még?
Az izzadság.
És a könny.

Angyalok csókja

Hozzábújnék a hajnalhoz, s megnyugvásért könyörögve suttognék vállába hűs imát.

Angyalként csókolgatja arcom a felkelő nap narancs fénye, majd végigkúszik testemen tüzes szerelmének minden vágy-sóhaja.

Szeretném neki elmondani, mi bánt. Szeretném tenyerébe temetni arcom, s sírva üvölteni, hogy mentsen meg, hogy vigyen el engem innen.

Hozzábújnék a hajnalhoz, fényében az angyalhoz, megváltásért, bocsánatért dalolnék neki hűs énekeket egy szebb jövőről.

Igen, én hozzábújnék a hajnalhoz és átölelném, vele az egész világmindenséget. Megcsókolnám rőt ajkait, megmutatnám, hogy én is képes vagyok szeretni!… De vajon a hajnal visszacsókolna?

Hétköznapi csodák - Sakura

Van egy mindennapi mirákulum. A cseresznyefa mindennapi csodája, mely mellett elmegyünk és olyan természetesnek vesszük, mint a levegőt – holott az is szent és megmagyarázhatatlan.

A cseresznyefa elhullajtja szirmait, ez a tavaszi hó. A cseresznyefa levedli ruháját, odaadja szépségét és illatát gyermekeiért, akiket mi felfalunk, mint Zeusz a fiait. És mindezt azért, hogy télen megvetve nézzük kopár, durva ágait.

A cseresznyefa csodája láthatatlan, mert jól eldugták. Pontosan a szemeink elé. Ott sosem találjuk meg. Ott sosem találunk meg egyetlen hétköznapi csodát sem.

Csukott szemmel járunk, mereven, mint aki karót nyelt. Csak azt nézzük, amit mondanak, amit tudunk, hogy néznünk kell. De sohasem figyelünk. Pedig az élet, minden gyönyörével együtt tálcán kínálja fel önmagát. Meg kell tanulnunk hát élvezni.

…ha elhiszed, hogy van tovább…

Néha az is elég, ha elhiszed, hogy van tovább, ha elhiszed, hogy érdemes. Mert van tovább.

Az emberi élet utazás, néha sűrű ködön át, a cél ismeretlen. Néha megállunk gyönyörködni mindennapi csodákban, néha csak az elsuhanó tájat figyeljük. Oly aprók vagyunk. Meghalunk és a világ észre sem veszi. Tovább kell menni az úton, ez egy életre elég. Ha örökre egy helyen maradsz, a hely lassan kiszökik alólad. Mert forog a föld, s vele mozog minden ami él. Az egyetlen, ami örökké a tiéd marad, azok az emlékeid.

fortune teller

“Pennies in a well, a million dollars in the fountain of a hotel.

Fortune teller that says maybe you will go to hell.

But I'm not scared at all.”

Érméket dobunk a kútba, megváltani egy kívánságot; érméket dobunk a szökőkútba, a vízesésbe ugyanezért. Kívánságért, szerencséért. Ma én is bedobok egy érmét. És azt kívánom.

Összecsúszás

Színbe vegyülök.
Színekbe, mert azokban alszom, kékben, mint a mennybolt; mégis feketében járok.
Tűzvörössel festem ajkaim, mint a ledér nők; belül erkölcsös vagyok.
Barna a szemem, a hajam is, mely néha ha csillan a csoda-fényben, vörös halálnak tetszik; feltűnve bújnék el.
Elhallgat a nyáj az imafal előtt; mind fél, ha vallani kell.
Félek én is.
Okosnak látszanék; beszélni mégsem tudok.
Kedves is lehetnék; de néha hideg vagyok.

Annyi szerepet próbáltam már felvállalni, nem ment egy sem. Sem karó, sem virág nem vagyok már ezután... csak egy ócska kóró.

A legújabb köpeny csillagokból készül.
A tejút fénye, a nap fenségessége és az univerzum összes hangja bele lett varrva.
A gyengeség kézzelfogható.
Az alulmotiváltság húrja majd' elpattan.
A harcolni nem tudás minden pillanatban ismét szívemhez zarándokol.
Nem akarom hallani, hogy te mindent előre megmondtál...

Nem, nem, nem, nem, nem, sőt, akkor sem engedem, ha...

Nem bánom, ha nem kapom meg azt, amit kértem.
Nem bánom, ha nem lesz korhadt fám, vérbajom, kutyatetemem.
Nem bánom, nem bűnöm, hisz nektek se lesz, morzsa se.
Nem kapjátok meg hőn áhított darabkátok.
Nem lesz tört darab, mi fűtse szívetek.
Sőt, egész se lesz, mert nincs egész.
Akkor rész sincsen, akkor nem vagyok ti sem, szüleitek sincsenek, sem angyalaitok
sem maga az Isten - nem volt, nincsen, ki azt mondja:
"Engedem, hogy belépjetek a paradicsomba..."
Ha volt pokol, lesz pokol. Számotokra is van még hely.

Őrület

Itt vagyok.
Erős vagyok, úgy hiszem.
Ezt a mesét mondták
Nekem, még mielőtt...
Elfelejtettem.
Ki vagyok, elfelejtettem.
A nevem.

Nem tört össze.
A tükör-üveget csak
Pókok hálózzák be,
Úgy tetszik nekem.
A repedések hálójába
Akadt kósza "bocsáss meg!"-em,
S most haját borzolja
Őrületében,
Azt hiszem. Mást talán
nincs is, mit mondanom.

Utolsó mondatom
Se lesz,
Tépjétek szét
Ezt a papírt, eresszétek
Szabadon sárba ragadt
Macskamancsom.